Hírek : Varga Gyöngyvér közel három évtizedig vezette a gondozási központot |
Varga Gyöngyvér közel három évtizedig vezette a gondozási központot
Forrás: http://www.bonyhad.hu/hirek/varga-gyongyve 2016.07.06. 21:56
Varga Gyöngyvér közel három évtizedig vezette a gondozási központot
Nyugdíjba vonul Varga Gyöngyvér a Bonyhádi Gondozási Központ vezetője. Közel három évtizedig állt az intézmény élén.
A Bonyhádi Gondozási Központ ajtaja mindig nyitva áll az emberek előtt. – Ez mindig nagyon fontos volt a számomra, mert úgy gondolom, hogy akinek segítségre van szüksége, az nem biztos, hogy másnap is visszajön, ha zárt ajtókat talál – fogalmazta meg mottóját Varga Gyöngyvér, a központ nyugdíjba vonuló, július elsejétől már felmentési idejét töltő vezetője.
Közel harminc évig tartotta nyitva azt az ajtót. A gondozási központ 1987-ben alakult meg a településen. Ők akkoriban költöztek Borsodból Bonyhádra a férjével, aki Szekszárdon kapott munkát. Emlékei szerint Miskolc után a várost igazi kis ékszeres doboznak látta, ahol nagyon kedvesek az emberek. Korábban egészségügyben dolgozott, de a területen nem talált munkát. Aztán olvasta a Népújságban az intézményvezetői pályázat hirdetését, pályázott és nyert.
Akkor persze még jóval kisebb volt a központ. Hat munkatárssal idősek klubját működtettek és a szociális étkeztetésről gondoskodtak. Aztán beindult a fejlődés, több lépcsőben megvalósult az idősek bentlakásos ellátása. 1990-ben megszűnt a bölcsőde és a helyén hozták létre az idősek otthonát. - Nagyon büszke vagyok a pályázatra, amit az egészségügyi minisztériumhoz nyújtottunk be, mert azt teljesen egyedül írtam, még a technikai részeit is én állítottam össze - emlékezett vissza az intézményvezető. Jól sikerült, mert nyertek, és létrehozták az otthont. A 2004-től jelzőrendszeres házi segítségnyújtás is szélesíti tevékenységi körüket. Ma már 121 készülékkel látják el az egész kistérséget. 2006-ban támogató szolgálat indult fogyatékkal élők számára. Ettől kezdve családsegítéssel, gyermekjóléttel és pszichiátriai betegek közösségi ellátásával is foglalkoznak, és ugyanekkor indult a tanyagondnoki szolgáltatás is.
A fejlődés során nagy segítségükre voltak a pályázatok. Nagyon jól sikerült a völgységi nők foglalkoztatására kiírt pályázatuk, akárcsak az a TÁMOP beadványuk, amely révén segédgondozókat képeztek ápolási díjban részesülő jelentkezőkből. Közülük öten ma már a központban dolgoznak. Összességében minden pályázaton elindulnak, ami kicsit is passzol a tevékenységükhöz, hátha sikerült valamelyik. Néha váratlan helyeken akadnak forrásokra. Nyertek például támogatást a munkavédelmi felügyelőség munkavédelmi feltételek javítására kiírt pályázatán, amely révén a betegek és a gondozók dolgát is megkönnyítő eszközöket tudtak beszerezni.
A 6-ról 55 főre duzzadó létszámú, 3-ról 11-re nőtt szakfeladatú és immár megközelítően 1500-2000 emberrel foglalkozó intézmény egyre gyarapodó feladatokat hozott. Az idő viszont egyre kevesebb lett. Míg kezdetben sok időt töltött az idősek között, később erre már nem tudott sort keríteni. De mint mondta, a mai napig nagyon jól és szívesen emlékszik azokra, akikkel korábban dolgozott. Teljesen most sem válik meg az intézménytől, tovább fog dolgozni a közösségi ellátás területén.
A probléma csak megoldandó feladat
Én semmi különöset nem csináltam, mindig csak azt tettem, amit kellett, és igyekeztem azt a tőlem telő legjobban - mondta Varga Gyöngyvér a munkájáról. A felmerült problémákkal kapcsolatban hozzátette, hogy felesleges siránkozni rajtuk, mert attól nem lesz jobb. Azt vallja, hogy az energiát inkább a megoldás keresésére kell fordítani, ami működik is, ha az ember elég kreatív és ambiciózus. Azért van néhány dolog, aminek megvalósítását jövendőbeli utódjára hagyja. Nagyon szerette volna elindítani a városban a hospice szolgáltatást, mert meglátása szerint nagy szükség lenne rá, ahogy az idősek otthona férőhelyeinek bővítésére is lenne igény.
Triatlon utánpótlás neveléssel is foglalkozik
A magánéletben Varga Gyöngyvér három lány édesanyja, és hat unoka nagymamája. Büszke lányaira, mindannyian diplomások - van amelyiknek három is van - és sportban is sikereket értek el. A legfiatalabb gyermeke világbajnoki bronz, a legidősebb pedig ezüstérmes triatlonozó. Ő maga is atletizált és jelenleg is triatlon utánpótlás neveléssel foglalkozik, amit a továbbiakban is folytatni fog. A lassan 25 éves Anonym SE oszlopos tagja, annak alakulása óta, úgyhogy ma már egykori tanulói a gyermekeiket viszik hozzá az edzésekre.
Forrás: Tolnai Népújság/Hargitai Éva
|