Hírek : Sportot űz a szorgalomból |
Sportot űz a szorgalomból
2012.04.24. 18:23
Az „Öregek Napközije” intézmény jogutódját, a bonyhádi Gondozási Központot 1987-es megalakulásától vezeti Varga Gyöngyvér. Szerető közegre lelt az elmúlt 25 évben, amely sok erőt adott neki a feladatellátáshoz.
– Néha még gondolok arra, milyen lehet a szülőszobákban járni, de ma már nem választanék más hivatást, annyira a szívemhez nőttek az idősek – mondta Varga Gyöngyvér. A bonyhádi Gondozási Központ vezetője ugyanis szakmáját tekintve szülésznő, bár huzamosabb ideig nem dolgozott az egészségügyben. Miskolcról került Bonyhádra, a GYES után pedig rögtön a Gondozási Központ irányításával bízták meg. Huszonöt éve lépte át először az intézmény küszöbét, amely azóta számos új elemmel gazdagodott a mindennapos feladatellátást tekintve.

Varga Gyöngyvér: ma már nem választanék más hivatást, szívesen segítek az idős embereknek (Fotó: Kiss Albert)
– Viszont van, ami egy árnyalatnyit sem változott ez idő alatt: a központ mindenkori munkatársai ugyanolyan lendülettel és szeretetteljesen végzik feladatukat a sokszor embert próbáló szellemi és fizikai megterhelések mellett – emelte ki Gyöngyvér. Miközben az elmúlt időszakban megvalósult fejlesztéseket, újonnan bevezetett ellátási területeket vette számba, némi keserűség is vegyült a felsorolásába.
– Az évek alatt tudomásul kellett vennem, hogy a változó világ egy menedzserszemléletű vezetőt kíván a központ élére. Sok esetben azért nem tudtam kibékülni ezzel, mert az emberközpontú, humánus beállítottságomat nem szívesen adom fel egy gazdasági döntés miatt. Ez számos konfliktust idézett elő - elsősorban bennem - de úgy érzem, mára megleltem az egyensúlyt – hangsúlyozta.
Kitartó munkájukhoz eredmény, fejlődés társult. A korábbi hat helyett, jelenleg 42 alkalmazottja van a Gondozási Központnak. A szakfeladatok terén is előreléptek. A Perczel utcai mellett új, átmeneti otthont nyitottak 1990-ben a Szabadság téren. Ott 13 szépkorúnak biztosítottak helyet.
Igazodva a völgységi kistérségben élők igényeihez, a házi segítségnyújtási szolgáltatásukat is kibővítették, ehhez kapcsolódott a jelzőrendszeres készülékek telepítése is. Emellett a bonyhádi szociális étkeztetésben is szerepet vállalnak; 2006-tól a családsegítői és a gyermekjóléti feladatok koordinálását is ők végzik; a fogyatékkal élők számára elindították a támogató szolgálatot, 2008-tól pedig bevezették a tanyagondnokit is.
Mindezek tükrében közel 600 embert látnak el a kistérségben. A különböző területek összefogása, zökkenőmentes működtetése nagy koncentrációt igényel, de Varga Gyöngyvér nem panaszkodik, ezt a sportból is megtanulta. Ugyanis a segítőkész munkatársai és szerető családja mellett a triatlonból merít erőt.
Edzőként arra törekszik, hogy minél több fiatallal megszerettesse a rendszeres testmozgást. A központ vezetőjeként pedig azt tartja legfőbb céljának, hogy belátható időn belül elinduljon a Hospice-szolgáltatásuk. Ezt megelőzően pedig a Perczel utcai megsüllyedt épületüket szeretné felújítva látni.
Forrás: http://www.teol.hu/tolna/kozelet/sportot-uz-a-szorgalombol-437829
|